(kb. 3 könyvoldal, 5 perc olvasási idő)

Elmesélek egy történetet. Nem kell valami nagyívű sztorira gondolni. Nem ebből fognak nagyköltségvetésű hollywood-i filmeket forgatni, vagy mi a divat manapság. Egészen fiatal koromban kezdődött, még alig száradt meg rajtam a festék. Egy öregemberről és a feleségéről szól. Persze, akkor még nem tudtam, hogy kicsodák vagy micsodák, ahogy oly sok mindent nem tudtam az emberek világáról.

Sokat gondolkoztam, miként meséljem el a történetem: a mai tudásommal vagy úgy, ahogy akkor láttam a dolgokat? Végül, ha nem haragszotok, inkább az utóbbit választanám. Így sokkal autentikusabb, és kicsit engem is visszarepít fiatalkoromba. De már nem akarom tovább húzni a felvezetést. Helyezkedjetek el kényelmesen, és vágjunk bele.

Történetünk akkor kezdődik, mikor először figyeltem fel az öregre. Bizonyára már többször is elment mellettem, de akkoriban nem nagyon törődtem a ti fajtátokkal – már ha nem veszitek sértésnek ezt a kifejezést. Épp előbújt a nagy világító gömb a takarója mögül – nem kell meglepődni, előre szóltam, hogy úgy mesélek, ahogy akkoriban, nem sokkal születésem után tapasztaltam. Szerintetek, ha egy újszülött embergyerek tudna beszélni, ő hogyan mondaná el, hogy a nap kibújt a felhők mögül? Visszatérve a lényeghez, élveztem, ahogy a kellemes meleg érzés végigjárja testem, és a nyálkás bevonat egyre kisebb lesz rajtam. Egyszer csak éreztem, ahogy egy súly nehezedik rám. Szinte hallottam léceim recsegését a test alatt. Igyekeztem megállapítani, hogy kicsoda vagy micsoda lehet, aki megzavarta reggeli nyugalmam. Egy volt azok közül a fura lények közül, akik néha megjelentek körülöttem. A többség szinte azonnal el is tűnt, míg néhányan, ehhez a példányhoz hasonlóan rám telepedtek. Az elején ezen nagyon meglepődtem. Már-már sokkolt a gondolat, hogy így bánnak velem. Mintha nem tartanák tiszteletben a létemet. Aztán lassacskán megszoktam a dolgot, sőt, egyre kíváncsibb is lettem rájuk.

Ez a példány sem különbözött a többitől. Nem is figyeltem volna fel rá, ha nem történik valami különös. Az elején pont olyan volt, mint a többi: rám nehezedett, és nem sokat mozgott. Később megtanultam, hogy ezt ülésnek hívják. Aztán észrevettem, hogy egy másik példány is közeledik felém. Ebben semmi rendkívüli sem volt, gyakran csoportosultak. Viszont az új jövevény valahogy másként nézett ki. Nem látszott olyan határozottan, mint a többiek. Szinte már opálos volt (ezt a szót nemrég tanultam, végre elsüthetem valahol). A legkülönösebb az volt, hogy elhelyezkedett ugyan a másik példány mellett, de neki nem éreztem a súlyát. Ilyet még nem tapasztaltam. Egyik felső nyúlványa hozzáért a másik ember hasonló nyúlványához, de az meg sem rezzent. Mintha észre se vette volna. Egy darabig csak elüldögéltek, majd az, aki először jött, leszállt rólam, és a másikra ügyet sem vetve eltűnt. A “könnyű” egy darabig még ott maradt, majd ő is rátámaszkodott az alsó nyúlványaira, és eltávozott a nem messze található buckák irányába.

A későbbiekben kiemelt figyelmet fordítottam rájuk. Igyekeztem minden részletet megfigyelni. Először mindig a szilárdabb jelent meg, rám telepedett, majd nem sokkal később az opálos is csatlakozott hozzá. Csak úgy ültek egymás mellett, majd egymás után elmentek ellenkező irányokba. Később észrevettem, hogy a szilárd ugyanazon buckák felől jött hozzám, mint ahonnan az opálos is. Nem értettem, hogy ha korábban ugyanott voltak, miért jöttek hozzám külön-külön, hogy aztán semmit se csináljanak.

Azt is megfigyeltem, hogy a sötétség és a világosság hétszer váltja egymást két látogatás közben. A jelenet minden alkalommal megismétlődött, akármilyen is volt az időjárás. Hogy a rejtély fokozódjon, az olyan időben, mikor egy nedves, hideg, fehér takaró borította testem, az öreg – minthogy addigra megtanultam megkülönböztetni a fajtátok több életkorát is, és a nyelvetekkel is valamennyire elboldogultam – lesöpörte a takaró egy részét rólam, rámterített egy számomra ismeretlen tárgyat, majd arra ült. Viszont az opálos, a nő csak úgy ráült a takaróra, de az nem süllyedt be alatta.

Ez így folytatódott hosszú-hosszú időn keresztül. Azt nem tudom megmondani, mennyi jó és rossz időjárás váltotta egymást, de rajtam is és az öregen is látszott az idő múlása. Mindketten egyre jobban megkoptunk. Viszont a nő semmit sem változott.

Egyik alkalommal nem jelent meg az öreg. Ezt furcsálltam, mert korábban egy alkalmat sem hagyott ki. Néhány nappal később nagyon sok ember jelent meg annál a buckánál, ahol ő rendszeresen álldogálni szokott, mielőtt odajön hozzám. Pontosabban a bucka helyén, mert azt időközben eltüntették. Most egy furcsa nagy barna tárgyat eresztettek le a mélységbe, majd visszahordták a buckát az eredeti helyére.

Újra elérkezett az öreg szokásos látogatásának a napja. Nem számítottam rá, hogy megjelenik. Nem tudtam megmagyarázni, miért éreztem így. Legnagyobb meglepetésemre mégis megjelent, és nem volt egyedül. Kézen fogva sétáltak a nővel, és már az öreg is opálos volt. Mindketten rám ültek, de egyiküknek sem éreztem a súlyát. Most már beszélgettek is. Miután felálltak, visszanéztek rám, mintha tudnák, hogy őket figyelem, majd eltűntek. Soha többet nem láttam őket.