Hogyan ettem először paradicsomot?


(kb. 7 könyvoldal, 11 perc olvasási idő)

Pontosan emlékszem, milyen volt először paradicsomot enni, pedig már majdnem hatvan éve történt. Persze nektek ez már semmit sem jelent, hiszen már minden negyedik-ötödik fejadagban adnak legalább egy szemet, de az én gyerekkoromban még zöldséget sem láttunk. Akkoriban még csak a paszta volt. Azt mondták, benne van minden szükséges tápanyag és kalória, amire szükségünk van. Egy nagy tubus a felnőtteknek és egy kisebb a gyerekeknek. Mondanám, hogy rémes íze volt, de az az igazság, hogy egyáltalán nem volt íze. Állítólag szándékosan tervezték így, hogy mindenkinek megfeleljen, így viszont sokkal rosszabb volt, és senkinek sem felelt meg.

Hat éves voltam, mikor egy napon apu beállított egy zsák termőfölddel. Ez nagyon nagy csodának számított, mert a pasztán kívül csak olyan dolgokat kaptunk, amit jóváhagyott a hivatal. Addigra már majdnem harminc év telt el a háború óta, amiben valakiknek eszébe jutott, milyen jó ötlet lenne atombombákat dobálni egymásra.

Míg apu meg nem jelent a nagy zsákkal, a földhöz csak kosz formájában voltunk a legközelebb, amikor a házba belépve a zsilipnél átöltöztünk, és a kinti por lehullott a földre, de akkor sem szabadott megérintenünk.

Apu fogta a nagy zsákot, kiöntötte a padló közepére, és megengedte, hogy mindenki beletúrjon. Olyan fura kellemes tapintása volt. Egyszerre volt szilárd és folyékony. A testvéreim és én azzal játszottunk, hogy vettünk egy marékkal és magasról hagytuk kifolyni az ujjaink közül.

– Csak óvatosan – mondta az apu -, ne szórjuk szét, mert nagy terveim vannak vele.

Hogy honnét szerezte, azt jóval később tudtam meg. Az apu az egyik helyreállítással foglalkozó cégnél volt főmérnök, és ez volt az egyik első sikeresen megtisztított föld, amit újra termékennyé tettek.

Miután a szüleim megelégelték a játékunkat, apu három fura edényt vett elő, amiket virágcserépnek hívott. Láttam már képeket virágokról és cserepekről, de ezek nem hasonlítottak rájuk. Elővett egy kis dobozt is, benne kicsi fura barna izékkel, amiket paradicsommagnak nevezett. Azt mondta, a jutalma részeként kapta a föld mellé. Mutatott egy képet a paradicsomról, és azt mondta, ha minden jól megy, pár hónap múlva már ehetünk is a saját termésünkből. Azt nem tudtam, mire jó ez, ha a pasztában úgyis minden megvan, amire szüksége van a szervezetünknek, de olyan lelkesnek tűnt, hogy rám is átragadt.

Rögtön neki is álltunk, és a földet a padlóról az edényekbe mertük, és beletettünk pár szemet a magokból. Nem igazán tudtuk, mit csinálunk. A szüleimnek is csak annyi fogalmuk volt a növénytermesztésről, ahogy ők hívták, hogy a magot bele kell tenni a földbe, és meg kell locsolni. Egy egész pohár vizet ráöntöttünk a földre, de az úgy elnyelte, mintha semmi sem történt volna. Apu és anyu egy ideig tanakodtak majd apu bejelentette, hogy holnap nem fürdünk, és ráöntött két egész kancsó vizet a cserepekre! Ettől a föld fura állagú lett, és mikor belenyúltam, ragacsos lett tőle a kezem, és dörzsöléssel sem jött le, sőt szétkenődött.

– Sárnak hívják – mondta anyu, és egy törlőkendővel tisztára törölte a kezeim.

Miután végeztünk, betették a cserepeket a lámpák alá, és azt mondták, itt kell hagyni őket pár hétig, ne nyúljunk hozzájuk.

Reggel, rögtön felkelés után mindig megnéztem őket, de semmi sem történt. Sőt, még rosszabb lett minden, mert a föld pár naponta poros lett, és akkor újra vizet kellett rájuk önteni. Szerencsére nem olyan sokat, mint az elején, így csak a család fele nem fürdött minden harmadik nap.

Több, mint egy hónapig vártunk, de semmi sem változott. Azt tudtam, hogy a növények a föld fölött vannak, így előbb-utóbb ki kell jönnie valaminek, de hogy ez nem történt meg, nem jelentett túl jót.

Apu egy nap egy nagyon régi, szakadt könyvvel jelent meg. Azt mondta, a régi könyvtár romja alól szedte ki valaki nagyon régen, és ő most megtalálta a gyár egyik raktárában. Még jóval a háború előtt adták ki, és papírra volt nyomtatva. Már annyira szétjött, hogy először sorba kellett raknunk a lapokat, és anyu egy cérnával összevarrta őket. A könyv a balkonkertészetről szólt, akármi is legyen az a balkon. Én még nem tudtam olvasni, de az ábrák lenyűgöztek. Fényképek is voltak mindenféle növényről, amiket én nem ismertem: paprika, bazsalikom, oregánó. És persze a paradicsom. Sok-sok oldal szólt csak erről a növényről. Hosszú zöld szára volt, és piros gömbök lógtak rajta. Apu azt mondta, azt fogjuk majd megenni.

A könyv átolvasása után hamar kiderült, hogy már az elején elrontottuk az egészet, mert túl mélyre ültettük a magokat. Így hát kezdtük az egészet előröl. A földet kiöntöttük a padlóra, és megkerestük a magokat. Valamelyik már felrepedt, és kis zöld nyúlvány indult el belőle, de nem sokáig jutott szerencsétlen. A legtöbb mag viszont változatlan volt. Apu azt mondta, azok a magok már biztos meghaltak a sok év alatt, mióta a dobozba kerültek. Így most többet ültettünk el, számítva rá, hogy sok ki sem csírázik (így hívta a könyv, mikor felrepedt a mag, és kinő belőle a kis nyúlvány). Most vigyáztunk, és csak 1 cm mélyre nyomtuk a kis magokat, és sokkal kevesebb vizet is kaptak. Nem vártuk meg, míg poros lesz a föld, hanem egy kevés vízzel mindig meglocsoltuk.

Továbbra is minden reggel az volt az első dolgom, hogy megnézzem a kis ültetvényünk, ahogy hívtuk. Sokáig semmi sem történt, mint korábban, úgyhogy már kezdtem aggódni. Aztán észrevettem, hogy az egyik cserépben megjelent egy kis zöld kunkor. Azonnal odarohantam a többiekhez, és szóltam nekik. Mindannyian odagyűltünk a kis növény köré, és csak csodáltuk. Pár napon belül a több növényke is kibújt, majd a következő hetekben szorgalmasan nőttek.

Apu azt mondta, több fényre van szükségük. Ki nem tehettük őket, így az egyik ablak elé vittünk a konyhaasztalt, amit sohasem használtunk, és arra tettük a cserepeket, és a lámpákat is mellé raktuk. Utána anyu és apu egész nap az ablakot takarították kívülről. Azt mondták, nem jut be elég fény. Majdnem egy egész kancsó vizet felhasználtak, és ők is nagyon elfáradtak, és a nehéz munkától állandóan bepárásodott az overáljuk sisakja.

Szépen nőttek a növények, még sárga valamik is megjelentek rajtuk, amik a könyv szerint virágok voltak. Apu még pár kollégáját is meghívta, hogy megnézzék. Látszott, mennyire büszke rá, és a munkatársai is nagyon megdicsérték. Mindenki elismerte, milyen jó kis földet rakott össze.

Én közben elkezdtem iskolába járni. A kis balkonkönyvön gyakoroltam az olvasást, és ahogy egyre jobban ment, úgy tanultam meg egyre többet a paradicsomról is. Annyiszor elolvastam a róla szóló fejezeteket, hogy én lettem otthon a szakértő. Még a kacsozásnak nevezett műveletet is én csináltam, mikor az apró kis kinövéseket le kellett szedni a szárról, hogy ne legyen túl nagy a növény.

Közben apu meghalt. Azt mondták, túl sok kinti port szívott magába a munkája során, és kis kinövések lettek a testén belül. Mindig is sokat köhögött, de azt mondta, az semmiség. Hát nem az volt. Egyszer rosszul lett, kórházba került, és már nem jött haza.

Teltek a hónapok, és a könyv szerint már régen meg kellett volna jelenniük kis zöld gömböknek, amikből a piros paradicsom lesz, de semmi sem történt. Aztán mindegyik növény szépen lekókadt, majd meghaltak. Nagyon csalódott voltam. Nem tudtam, hogy mit rontottam el. Anyu vigasztalt, hogy mindent jól csináltam, de arra nem tudott mint mondani, hogy akkor miért száradtak el a növények.

Arra jutottam, biztos van valami, amit a könyv nem említ, de fontos lehet. Csak egy hely jutott eszembe, ahol utána lehetett volna nézni, mégpedig a régi könyvtár romjai. Anyu nem örült, mikor ezt elmondtam neki, és megpróbálta megtiltani, hogy elmenjek. Én viszont nem akartam cserben hagyni az aput. A föld még megvolt, és a magokból is maradt, így újra próbálkozhattam.

A fejadag elosztó nem volt messze a könyvtártól, így azt mondtam anyunak, majd én sorban állok a családnak. Ez néha amúgy is így volt, így könnyen belement. Mikor eljött a nagy nap, felöltöztem, és bebuszoztam a városközpontba. Nem volt messze, gyalog is mehettem volna, ahogy máskor, de mivel az overálban lassabban mozogtam, és az osztás után más tervem is volt, nem akartam még jobban húzni az időt.

Miután felvettem a fejadagjainkat, rögtön elindultam a régi könyvtár felé. Egy kerítéssel körbe volt zárva, de az egyik figyelmeztető tábla mögött volt egy nagy lyuk, amin át lehet férni. Még kiskoromban fedeztük fel és sokszor kalandoztunk az épületben, egészen addig, míg apu észre nem vette és örökre megtiltotta, hogy bemenjünk. Egy kicsit lelkiismeretfurdalásom volt, hogy pont az ő tiltását szegem meg, de meggyőztem magam, csak így lehet paradicsomunk, amit apu is nagyon szeretett volna.

Mivel már jól ismertem belülről az épületet, könnyen megtaláltam a kertészeti részleget. Korábban azt sem tudtam, mi az a kertészkedés, így mindig elmentem mellette, mikor a dinoszauruszos képeskönyveket kerestem. Levettem három könyvet, amiket érdekesnek találtam. Több könyv nem fért el feltűnés nélkül a táskámba. Mielőtt elraktam volna őket, amennyire csak tudtam, letöröltem a port, és beraktam őket egy zacskóba. Az volt a terv, hogy otthon becsempészem őket a fejadagok mellé a sterilizálóba.

Mivel anyu nem tudhatta meg, hogy nálam vannak a könyvek, mert akkor tudomást szerzett volna a kalandomról is, ezért csak este a szobámban tudtam olvasni, addig, míg a többieket altatta. Így nagyon lassan haladtam az olvasással, és már majdnem eltelt egy hónap, mikor megtaláltam a választ. Úgy tűnik, ahhoz, hogy a paradicsom termést hozzon, a méheknek be kell porozni, azaz az egyik virágról a másikra kell vinniük a kis sárga port, ami a virág közepén van. Hogy miért, azt nem értettem, de azt már tanultuk az iskolában, hogy a méhek már rég eltűntek. Viszont, ha még lettek is volna, akkor sem tudtam volna egyet elfogni, és rávenni, hogy porozza be a paradicsomot. Pár fejezettel később megtaláltam, hogy mit csinálhatok. A kézi beporzásról írtak, mikor az ember végzi el a munkát a méhek helyett. Már csak azt kellett kitalálnom, hogyan csináljam. Arra emlékeztem, hogy a virágpor ragacsos, mert amikor egyszer az egyik virág közepét piszkáltam, hozzáragadt az ujjamhoz. Most már bántam, hogy megijedtem, és rögtön letöröltem, mert ha akkor hozzáérek egy másik virághoz, lehet, hogy lett volna paradicsom.

Végül anyu elé álltam, és azt mondtam, most átolvastam az egész könyvet, amit még apu hozott, és megtaláltam benne a beporzásról szóló részt. Az igazat nem mondhattam el, mert féltem, mit kapok, amiért a régi könyvtárban mászkáltam. Így már harmadszorra is nekiálltunk az ültetésnek. Mindent ugyanúgy csináltunk, mint a második alkalommal, mivel akkor kinőttek a növények, csak termés nem volt.

Nem is kellett sokat várnunk, és újra megjelentek a kis zöld nyúlványok a föld felszíne felett. Pár hónappal később, mikor megjelentek a virágok, és eljött a beporzás ideje, az ujjammal végigsimítottam mindegyik virágot. Most nem ijedtem meg a ragacsos anyagtól, sőt minél ragacsosabb lett az ujjam, annál jobban örültem. Ezt néhány naponta megismételtem, míg a virágok el nem kezdtek leesni. Ezután már csak reménykedni lehetett.

Egyszer csak öcsém azzal ébresztett, hogy apró kis zöld gömbök jelentek meg a növények nyúlványain. Csodálkoztam, hogy nem pirosak, mert a képeken máshogy néztek ki, de aztán eszembe jutott, hogy még éretlenek. Egy gömböt leszámítva a többi kicsi maradt. Az az egy viszont szépen nőtt, és egy idő után elkezdett bepirosodni. Nagyobb lett, mint vártam.

Egyszer anyu azt mondta, ideje megkóstolnunk. Letettük a cserepeket a földre, és a nappali közepére vittük az asztalt. Összehordtuk a székeket a ház különböző pontjairól, és mindenki leült. Anyu fura fehér korongokat vett elő, amiket eddig nem is láttam. Azt mondta, tányérnak hívják, és régen, még a paszta előtt ebből ették az ételt az emberek. Még a nagymamáé volt.

Megfogta az egy szem paradicsomot, és a tányérján öt részre vágta: egyet-egyet nekem és a testvéreimnek, egyet magának, és egyet apunak.

– Ő is megérdemli – mondta.

Megtapogattam a szeletet. Furcsán puha és ruganyos volt. Mikor erősebben megnyomtam, pirosas lé jött ki belőle. Nem mertem a számba venni, így csak vártam, hogy anyu mit csinál vele. Ő is nézegette és szagolgatta egy ideig, majd a szájába vette, és elkezdte rágni.

– Nagyon finom – mondta, miután lenyelte. – Kóstoljátok meg ti is – mutatott az ujjával a tányérunk felé.

Megfogtam, becsuktam a szemem, és egyben a számba tettem. Furcsa érzés volt, hogy nem olvadt szét azonnal, mint a paszta. Mikor elkezdtem rágni, éreztem, ahogy a számat elönti a nedvesség, és majdnem elkezdtem öklendezni. Ránéztem a testvéreimre, de ők addigra már lenyelték, és vidáman vigyorogtak, így erőt vettem magamon, és addig-addig rágtam, míg olyan pépes nem lett, mint a paszta, és le tudtam nyelni.

Ezután minden évben ültettünk paradicsomot, míg el nem fogytak a magok. Még akkor is, amikor már a fejadagban is osztottak. A miénk sokkal finomabb volt.


A folyamatos fejlődés érdekében kérjük oszd meg véleményed az írással kapcsolatban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

További történetek


  • Az eladott emlék

    A hányattatott sorsú Oliver életében először át szerette volna élni, milyen egy igazi párkapcsolat. Mivel más választása nem volt, ezért más emlékét vásárolta meg. A beültetett emlék olyan dolgokat hozott felszínre, amire nem számított. (sci-fi, kb. 11 könyvoldal, 17 perc olvasási idő)

  • A hit – 2. rész

    Bryan a föld alatt, egy óvóhelyen éli életét, miután évszázadokkal korábban egy földönkívüli faj elpusztította a felszínt. Maria a föld alatt, egy óvóhelyen éli életét, miután évszázadokkal korábban Isten az özönvíz után újra lesújtott a világra. Bár mindketten úgy hiszik, a világ abból áll, amit maguk körül látnak, ők ketten találkoznak. (sci-fi, kb. 12 könyvoldal,…

  • A hit – 1. rész

    Bryan a föld alatt, egy óvóhelyen éli életét, miután évszázadokkal korábban egy földönkívüli faj elpusztította a felszínt. Maria a föld alatt, egy óvóhelyen éli életét, miután évszázadokkal korábban Isten az özönvíz után újra lesújtott a világra. Bár mindketten úgy hiszik, a világ abból áll, amit maguk körül látnak, ők ketten találkoznak. (sci-fi, kb. 12 könyvoldal,…

  • A kölcsönvett idő

    Nicole édesanyja nagyon beteg volt. Lehetett volna rajta segíteni, de ahhoz kellett még öt év. Nicole, Greg, Larry, Dr. Lane, John. Öt karakter, öt történet, egy közös: mindannyiuknak szüksége volt egy kis extra időre, amit ismerőstől vett kölcsön. (sci-fi, kb. 13 könyvoldal, 20 perc olvasási idő) Az eladott idő kvázi folytatása.

  • R & J – 2. rész

    Ryan és Jennifer szerelmesek voltak egymásba. Csak együtt akartak lenni, miközben látszólag mindenki ellenük volt. Különösen Jennifer édesanyja ellenezte a kapcsolatuk. Ismerte Ryan titkát, melyről még a férfi sem tudott. (sci-fi, 15 könyvoldal, 23 perc olvasási idő)

  • R & J – 1. rész

    Ryan és Jennifer szerelmesek voltak egymásba. Csak együtt akartak lenni, miközben látszólag mindenki ellenük volt. Különösen Jennifer édesanyja ellenezte a kapcsolatuk. Ismerte Ryan titkát, melyről még a férfi sem tudott. (sci-fi, kb. 15 könyvoldal, 23 perc olvasási idő)

  • Megváltás

    István hajléktalanként élt egy budapesti aluljáróban. Csak meg akarta húzni magát, míg el nem éri a vég. Egy dologtól félt még, hogy nyom nélkül tűnik el a világból. Egy este hatalmas baleset történt fölötte. (dráma, kb. 6 könyvoldal, 10 perc olvasási idő)

  • Hogyan ettem először paradicsomot?

    A hat éves Péter még nem evett zöldséget. Harminc évvel az atomháború után csak a paszta volt. Egy napon az édesapja olyannal állított be, amit azelőtt még nem láttak: egy zsák termőfölddel és paradicsom magokkal. Kezdetét vette egy hosszú küzdelem, hogy igazi ételt ehessenek. (dráma, kb. 7 könyvoldal, 11 perc olvasási idő)

  • Miller szenátor

    Thomas Miller idealista volt. Meg akarta váltani a világot, és megreformálni a politikai rendszert. Ahhoz, hogy előre jusson, kompromisszumokat kellett kötnie, és közben észre sem vette, hogy ő is a rendszer része lett. (kb. 13 könyvoldal, 20 perc olvasási idő)

  • Az eladott idő

    Fred pénzt akart, hogy folytathassa önpusztító életét. Olivernek csak egy kis költőpénzre volt szüksége. Egy gazdag ficsúr csak jót akart bulizni. Emma rendbe akarta hozni kapcsolatát haldokló édesanyjával. Mi lenne, ha szó szerint meg tudnánk venni más idejét, hogy helyette éljünk át néhány plusz órát? Jól használnánk fel? (sci-fi, kb. 6 könyvoldal, 9 perc olvasási…

  • Pipódi Lajos: az átlagember, aki lement a boltba

    Pipódi Lajos, az átlagember szobra csak meg szerette volna nézni az esti meccset, mikor felesége kérésére végre kellett hajtania mindannyiunk keresztjét: el kellett menni bevásárolni. (kb. 6 könyvoldal, 10 perc olvasási idő)

  • Az öreg

    Egy egyszerű történetet szeretnék elmesélni: egy öreg rendszeresen meglátogatta a felesége sírját, és mindketten rajtam pihentek. Nem érthető? Én sem értettem az elején, de elmagyarázom. (dráma, kb. 3 könyvoldal, 5 perc olvasási idő)