1.

Oliver kiszállt az autóból a rendelő előtt, és elküldte leparkolni. Felnézett az előtte tornyosuló hatalmas épületre, és próbálta kitalálni, hol lehet a 214. emelet, ahol az emlékbeültető volt. Annyira hátra kellett döntenie a fejét, hogy majdnem hanyatt esett. Nem csodálom, hogy ilyen drága egy kezelés, ha ilyen helyen bérlik a rendelőt, gondolta.

Már épp elindult volna a bejárat felé, mikor egy belső hang megállította. Azt súgta neki, hogy még egyszer gondolja át, biztosan jó ötlet-e, mielőtt belevág. Körbe nézett, és nem messze látott egy kis parkot egy fénykúttal. Leült az egyik padra, kibújt a cipőjéből és mezítláb élvezte a műfű kellemes hidegét a lábujjai közt. Egy darabig nézte, ahogy a kútból kitörő fénysugarak különböző színekben hullnak vissza, majd szeme a parkban sétáló párokra esett.

Ő is erre vágyott. Csak úgy, céltalanul andalogni párjával, semmi mással nem törődve. Szerette volna, ha ez megadatik neki, de az élet megtagadta tőle. Pontosabban a szülei, legalábbis a pszichológusnál eltöltött évek során erre a következtetésre jutottak.

Eleinte normális gyermekkora volt. Apa, anya, egyszem gyerek. A gondok akkor kezdődtek, mikor az apja hároméves korában lecserélte őket egy másik családra. Legalábbis az anyja mindig ezt mondta neki. Az apját nem tudta megkérdezni, mert azóta sem látta.

Az anyja ezt sosem heverte ki igazán, és ezt rajta vezette le. Túlságosan is olyan vagy, mint apád, szokta mondani. A végén már abban sem volt biztos, hogy szerette-e valaha.

A dolgok csak rosszabbak lettek, mikor az anyja újraházasodott. A mostohaapja csak problémának látta. Rendszeresek voltak az ordibálások, és néha egy-két pofon is elcsattant. Csak hogy tudja, hol a helye. Ezeket még kibírta volna, de a legrosszabb az állandó gúnyolódás volt. Ezt nem csinálja jól, azt gondolja rosszul, meg amúgy is hülye, mint az úton átkelő csirke. Szerinte a férfiasság legkisebb morzsája is hiányzott belőle, csak mert tizennégy évesen nem bírta el az 50 kilós cementes zsákot, nem úgy, mint ő.

A lányokkal sosem boldogult. Nem mert kezdeményezni. Félt a visszautasítástól, és hogy utána hogyan néz a szemükbe az iskolában. Elképzelte, ahogy összesúgnak a háta mögött, és kinevetik.

Volt egy lány barátja, Clare. Igazából az egyetlen barátja. Ugyanolyan kitaszított volt, mint ő, így jól megértették egymást. Tizenhat éves korukban valahogy szóba került, hogy miért nem próbálják ki együtt? Az elhatározást tett követte, és nemsokára már a szobájában csókolóztak. Ekkor került legközelebb egy kapcsolathoz, és ki tudja, hogy alakulhattak volna a dolgok, ha nevelőapja aznap nem ér haza korábban. Mint később kiderült, észrevette az idegen cipőt, és egyenest Oliver szobájába ment. Lerángatta róla a már félmeztelen lányt, és azt üvöltözte, hogy az ő házában nem jár mindenféle kurva, és úgy ahogy volt kilökte az utcára, majd utána dobta a ruháit.

Soha többet nem beszéltek Clarrel.

Innentől kezdve a maradék bátorsága is elszállt. Többé nem kezdeményezett. A lányok, majd később a nők is messziről elkerülték, így egyedül maradt. Pedig szeretett volna egy normális kapcsolatot, ám ahogy teltek az évek, a céltól egyre távolabb sodródott. Végül feladta, és beletörődött, hogy soha nem tapasztalja meg, milyen az igazi szerelem.

Egy hirdetés csillantotta fel a reményt. Egy holomoziban látta meg a vetítés előtt. A rendszer észrevette, hogy figyeli, így onnantól kezdve mindenhol ez a hirdetés jelent meg neki. Végül meg is nézte a cég oldalát. Mint kiderült, nem kell ténylegesen átélni bizonyos dolgokat, elég az emlékeket beültetni. Pontosan nem értette az eljárást, de valami olyasmi volt, hogy fogják valaki specifikus emlékét, lementik, és azt bárki agyába be tudják illeszteni. Az agy meg elintézi, hogy olyan legyen, mintha tényleg át is élte volna a történteket.

Ez nagyon csábító volt. A kezelés után olyan lenne, mintha lett volna egy tartalmas kapcsolata, ami már véget ért. A tapasztalat birtokában talán kezdeményezni is merne, de ha ez nem is változna, nem gyötörné többé, hogy kimarad valamiből.

Ha valóban olyan lesz, ahogy ígérték. Tudni fogja, hogy mesterségesen ültették be az emlékeket. Vajon valóban igazinak fogja azokat érezni, vagy az egész csak egy marketing átverés? Ebben nem volt teljesen biztos, és túlságosan is drága volt egy kezelés, hogy csak úgy kísérletezzen.

Ez a belső vívódás hozta a kis parkba. Nézte a boldogan andalgó párokat, és nem tudta, mit tegyen. Vágyott erre az érzésre, de legalábbis az emlékére.

Annyira belemerült a gondolataiba, hogy nem vette észre, mennyire elszállt az idő. A telefonja jelzése térítette magához. Már csak tíz perce maradt a kezelésig. Döntenie kellett.

Nem hiszem, hogy lesz más esélyem, gondolta, és elindult a bejárat felé.

2.

Jason ott állt a szikla peremén, és lenézett a mélységbe. Még egyszer ellenőrizte az ejtőernyőjét. Már egy kicsit fáradtnak érezte magát, de ezt az utolsó ugrást még meg akarta csinálni. Ez volt ma délután a negyedik, és ez ígérkezett a legizgalmasabbnak, így a legértékesebbnek. Csak eddig több ezer dollárnyi emléket gyűjtött be. Ez az utolsó ugrás önmagában egy ötöst megér. Nem rossz egy napnyi melóért, gondolta.

– Egyre erősebb a szél, szerintem ezt most ki kellene hagyni – mondta Henry, állandó extrémsport társa. Ő csak a saját élvezetéért ugrott, és nem adja el az emlékeit. Nem is értette, hogy hagyhat ki egy ilyen lehetőséget. Bár legalább csak az élvezetért csinálta, és nem kellett egyre vadabb és vadabb emlékeket begyűjtenie.

– Ez még belefér – válaszolta, miközben magasba emelte a szélmérőjét.

– Én akkor is kihagyom, és szerintem neked is ezt kellene tenned. Nem éri meg.

– Dehogy hagyom ki – válaszolta Jason, miközben kilépett a szikla egy kis kitüremkedésére, ami alatt már csak a hatalmas mélység tátongott. Egy kissé homályosan látott a fáradtságtól, így pislognia kellett kettőt, hogy kitisztuljon a kép. Egy pillanatra megfordult a fejében, hogy inkább visszafordul, de nem akart lecsúszni a pénzről. A nagy szélért, és az ezzel járó izgalmakért egyesek sokat voltak képesek fizetni, akik egyébként sosem mernék igazából is kipróbálni ezeket az extrém dolgokat. Ha pedig sokat fizetnek, az neki is sok százalékot jelent.

Hátralépett kettőt, majd nekifutásból levetette magát a mélybe. Néhány másodpercet zuhant, majd kioldotta az ejtőernyőjét. Amint a kupola kinyílt, egy erős rántást érzett, majd a következő pillanatban hatalmas erővel nekicsapódott a sziklafalnak. Azonnal elvesztette az eszméletét.

Néhány nappal később a kórházban tért magához, mikor felébresztették a mesterséges kómából. A későbbi beszámolók szerint rezignáltan vette tudomásul, hogy soha többé nem fog  járni. Ő semmire sem emlékezett aznapról.

Bekerült a hírekbe, és a sok holdkóros át akarta élni a történteket. Az emlékbeültető intézet rengeteget keresett, míg neki a jogdíjakból annyi gyűlt össze, hogy soha többet nem kellett dolgoznia. Később a pszichológusok is rengeteget kerestek, mert sokan nem tudták feldolgozni a kapott emléket, majd az intézet megint sok pénzt keresett azon, hogy eltávolítsa az emléket azokból, akiken a terapeuták sem tudtak segíteni. Win-win szituáció.

3.

Oliver kellemesen ébredt. Megint a lányról álmodott. Hatalmasat nyújtózott, és próbált minél több részletet felidézni. Érezte, hogy közben mosolyog. Mióta kezdte visszanyerni az emlékeit, egyre többet gondolt a volt barátnőjére. Olivia. Milyen szép név. Gyakran viccelődtek is neveik hasonlóságán. Ők voltak a két O, az O2, az életet adó oxigén.

Szörnyen fájt neki, hogy ennyi éven keresztül még a létezésére sem emlékezett. Úgy gondolta, a szakítás akkora traumát okozott neki, hogy az agya blokkolta az egész kapcsolat emlékét. Még jó, hogy elment a kezelésre. Sosem hitt benne, hogy csak úgy, mesterségesen be lehet ültetni egy emléket, de úgy néz ki, arra jó volt, hogy egy elfojtott emléket felszínre hozzon.

Először csak emlékfoszlányok törtek fel, főleg egy-egy illat hatására. Később úgy élte meg az emlékeket, mintha egy homályos tükrön keresztül nézett volna egy életlen filmet. Ahogy teltek a hetek, egyre tisztább lett minden, és konkrét jeleneteket is fel tudott eleveníteni. Két hónappal a kezelés után már szinte mindenre emlékezett. Előtte volt Olivia arca, az illata, a finom gesztusai. Még az arcán lévő kis gödröcskét is fel tudta idézni. Emlékezett arra, hogyan találkoztak, az együtt töltött időre, és hogy milyen varázslatosak voltak a sima hétköznapok is.

Egyetlen dolgot nem tudott feleleveníteni, hogy miért szakítottak. Arra a következtetésre jutott, ez olyan traumatikus emlék lehetett, hogy még több időnek kell eltelnie, hogy visszatérjen. Ha megtörténik valaha is.

Biztos a lány szakított vele, és jó oka lehetett rá, hogy otthagyta. Ezt nem vonta kétségbe. Ő miért tett volna ilyet?

A kellemes álom hatására felvetette, hogy mi van, ha rendbe lehet hozni a dolgot? Mi van, ha az idő már begyógyította Olivia sebeit, és kész lenne az újrakezdésre? Mi van, ha csak arra vár, hogy kezdeményezzen?

Igen, ezt kell tennie. Megtalálja, és egyenest odaáll elé.

4.

Benjamin felhelyezte a virtuális valóság kontaktlencséket, és aktiválta az emlékbeültető cég alkalmazását. Szokás szerint a korábban megvásárolt tételek átnézésével kezdte. Ez segített felidézni az eddig beültetett emlékeket, mintha egy fotóalbumot nézett volna végig. Mindegyik emléken elidőzött pár percet. Mikor a lista végére ért, megnyitotta a megcsillagozott tételek listáját, hogy végre kiválassza, melyik emlék legyen a következő.

Egy könnyű túrán gondolkozott, valami elhagyatott, csendes vidéken. Kissé unta már a túl intenzív aktivitásokat. A legutóbbi bungee jumping emlék egy kissé megviselte. Közvetlenül utána nagyon nehezen élte meg, hogy ahhoz az átkozott kerekesszékhez van kötve. Egy nyugodt táj, esetleg egy szép erdő, erre vágyott most. Meg is találta a legígéretesebbet, és berakta a kosárba. A rendszer le is foglalt neki egy időpontot. Alig három nap, és mehet a rendelőbe.

Kivette a lencséket, és elégedetten hátradőlt a fotelben. Élettelen lábai meg-megmozdultak, ahogy helyezkedett. Egy csodálatos naplemente egy kiugró szikláról nézve. Ha már saját lábain nem mehet oda, legalább egy szép emléke lesz róla.

5.

Oliver távolról nézte a lányt. Még mindig nem volt benne biztos, hogy odamenjen-e hozzá. Nem volt tiszta a kép, de már kezdett derengeni a szakításuk oka. Olivia úgy érezte, hogy megfojtja a kapcsolat. Ezt el tudta képzelni, és elhatározta, ha újra összejönnek, minden másként lesz. Nem veszítheti el még egyszer.

Nem volt nehéz megtalálnia, de kellett hozzá egy kis trükk. A vezetékneve még mindig nem jutott eszébe, így csak az arcából indulhatott ki. Szerzett egy programot, amivel kis elemekből össze lehet rakni egy arcot. Ez nem jelentett neki problémát, szó szerint csukott szemmel is tudta, hogy néz ki. Mikor meg volt az arca, már nagyon könnyű volt megtalálni. Nagyon sok közösségi oldalon fenn volt, és az oldalakon arcra is rá lehetett keresni. Onnantól már csak pár óra poszt olvasás, egy kis utazás, és itt is van az étterem előtt, ahol pincérnőként dolgozik.

Csak ült az autójában, és nézte. Nem tudott betelni az érzéssel, hogy végre újból látja. Az alakja, a kecses mozgása és a mosolya visszahozta azt a kellemes melengető érzést, amit régen is érzett a közelében. Ismét hallotta a kis belső hangot, hogy gondolja meg, felkeresi-e ennyi év után. Lehet, hogy neki is fájdalmas volt a szakítás, és nem kellene feltépni a régi sebeket.

Végül eszébe jutott, hogy a kezelés előtt is hezitált, mégis jó döntésnek bizonyult belevágni. Így hát kiszállt, és elindult Olivia felé.

6.

Sofia fáradtan belépett az üres lakásba, és egyenesen a sarokban lévő matrachoz ment. Rádobálta ruháit a székre, és azonnal bebújt a takaró alá. Olyan izgatott volt, hogy attól félt, órákig nem tud majd elaludni.

Aludni pedig muszáj volt. A rendelőben azt mondták, alvás közben dolgozza fel az agy a beültetett emléket. Szerencsére egy ilyen kicsihez elég egy éjszaka is.

Még egyszer ránézett az egyetlen berendezési tárgyra, a székre, majd a nagy halom összerakásra váró lapraszerelt bútorra a szoba másik végén. Érezte, jó döntés volt megvenni az emlék-tanfolyamot. Azt az egy széket is három órába telt összeraknia, nem tudta, mennyi időbe kerülne az ágy, a többi bútorról nem is beszélve.

Persze kérhetett volna segítséget, de nem akart. Most volt először teljesen önálló. A szülői házból rögtön az első komoly barátjához költözött, majd onnét a következőhöz, és így tovább. Most nem volt hova. Életében először nem volt párkapcsolatban. Ez izgalommal töltötte el, de meg is rémítette. Attól nem tartott, hogy örökre egyedül marad, de attól félt, hogy egyedül is boldogul-e.

Telefonjával lekapcsolta a lámpákat, becsukta szemét, és remélte, arról álmodik, ahogy összerakja az étkezőasztalt.

7.

Oliver a lány lakásához közel parkolt, és várta, hogy megérkezzen. Elég messze volt, hogy ne vegyék észre, de nem túl távol, hogy ne lássa, mi történik.

Megint azzal a Greggel volt randizni, ahelyett, hogy vele töltötte volna ezt a szép estét. Ez nagyon dühítette.

Nem értette miért, de a lány nem csak hogy nem akarta újra megpróbálni vele, de még fel sem akarta ismerni. Három éven keresztül voltak együtt. Gyakorlatilag együtt éltek, és erre úgy tesz, mint aki nem is ismeri? Akárhányszor próbálkozott nála, mindig ez lett az eredmény. Egyszer a rendőrséget is rá akarta hívni.

Ekkor döntött úgy, hogy először inkább megfigyeli, hogy kiderítse mi történhetett. Akkor vette észre, hogy egy másik fickóval randizik. Biztos azért csinált úgy, mintha nem ismerné. Ez még jobban felzaklatta. Ha talált valaki mást, mondja meg és kész. Az sem esne jól, de egyszer már túlélt egy szakítást, biztos menne még egyszer. Bár az biztos, hogy nem találna még egy olyan nőt, mint ő. Ez a felismerés csak még jobban feltüzelte. Nem veszítheti el, akármi is lesz.

Csak ült a kocsiban, és olyan szorosan fogta a keménypapír poharat, hogy az összeroppant, és az ölébe ömlött a szerencsére már kihűlt kávé. Miközben egy papírzsebkendővel próbálta felitatni a világosbarna folyadékot, fél szemmel a házat figyelte. Nemsokára egy taxi állt meg a bejárat előtt, és Olivia meg az a másik szállt ki belőle. A fickó olyan lazán viselkedett, mintha nem egy másik ember élete párját lopná el éppen. Az ajtóban, mikor a lány a kulcskártyáját kereste, a pasas elkezdte simogatni a hátát, majd benyúlt a blúza alá, és tarkón csókolta. Olivia csak mosolygott, és majdnem leejtette a táskáját is.

Ez már sok volt. Olyan hirtelen ugrott ki a kocsiból, hogy egy autó majdnem elcsapta. A sofőr olyan hangosan dudált, hogy Olivia és az a másik is odanéztek. A lány arcán rémület látszott. Megrémült a lebukástól, gondolta Oliver.

A majdnem balesettel mit sem törődve elkezdett feléjük rohanni. Olivia elkezdett sikoltozni, és azt kiabálta, hogy “Ez az a fickó, akiről meséltem”.

Szóval ezek kibeszélnek a hátam mögött, gondolta Oliver, és egyenest a fickónak rontott. Ütötte, ahogy tudta, de a világ hirtelen megfordult körülötte, és a földön fekve találta magát. A fickó rajta térdepelt, és olyan erősen tartotta, hogy meg sem bírt mozdulni.

Oldalra fordult, és páni rémületet látott a lány arcán. Akkor döbbent rá, hogy nem a lebukástól félt, hanem tőle.

Az élete értelme tőle retteg. Ő nem ezt akarta. Csak újra együtt akart vele lenni, vagy legalább esélyt kapni. Soha nem tudná bántani, most mégis úgy néz rá, mint egy őrült gyilkosra.

– Én ezt nem akartam, én nem vagyok ilyen – csak ennyit tudott mondani, majd elájult.

8.

Erica lejjebb vette a világítást, hátradőlt a fotelben, és elindította a Wheel Track on the Moon Ra and Doctor Jackson számát. Becsukta a szemét, és csak élvezte egy kicsit a dallamot. Kezével óvatosan kitapogatta a borospoharat az asztalon, kortyolt egyet, és csak úgy forgatta a szájában az édes nedűt. A zene és a bor betöltötte minden receptorát. Egy ilyen hosszú hét után megérdemelte a lazítást. Lassan bekúsztak a múlt heti koncert emlékei. Nagyon jó helye volt, mindent látott a színpadon. Most is érezte a bőrén a basszust. Úgy érezte, a szíve is a zene ütemére ver.

A tudta tisztában volt vele, hogy ezek nem igazi emlékek. Pontosabban valódiak, csak épp más élte át őket. Ám akkor is tökéletesen kikapcsolták az agyát. Erre szüksége is volt. A munkája nagyon megviselte az elmúlt időszakban. Egy nagy projekten dolgozott a többi gyakornokkal együtt, és bár nem mondták ki, mindenki számára egyértelmű volt, hogy aki odateszi magát, azt véglegesítik.

Így hát odatette magát. Nagyon. Gyakorlatilag az irodában lakott, csak a néhány órácska alvásért járt haza. Se élet, se szórakozás. Erre valók a húszas évek, megalapozni a jövőt, győzködte magát. Nem sajnálta, hogy gyakorlatilag kiesik majd’ fél év az életéből. Szórakozott eleget az egyetem alatt. Egyedül néhány megismételhetetlen programot sajnált, például ezt a koncertet. Nagyon sajnálta volna, ha legalább ilyen formában nem éli át. De legalább így sikerült.

9.

Oliver csak bámulta a telefonja képernyőjét. Olyan régóta hezitált, hogy az minduntalan kikapcsolt. Fel tudom hívni Eleanort, fel tudom hívni Eleanort, mondogatta magában. Életében először úgy érezte, valódi esélye van egy nőnél. Ezt nem akarta elszalasztani, de a múlt nem engedte.

Végre összeszedte magát a kis kalandja után. Majdnem két évbe, számtalan emlékeltávolító kezelésbe, és még több terápiás ülésbe került, de végre úgy érezte magát, sínen van az élete. Már csak egy társ hiányzott. Ezúttal egy igazi, nem egy kitalált.

Még mindig rettenetesen szégyellte, amit azzal az Oliviával művelt, pedig a lány többször is megerősítette, hogy megbocsát neki. Különben sem az ő hibája, hangoztatta legutóbb is, mikor négy hónapja utoljára találkoztak.

A támadás után egy kórházban tért magához. Le volt kötözve. Azt mondták, egész éjjel rúgkapált és kiabált. Szerencsére ő nem emlékezett semmire sem, csak ürességet és mérhetetlen bánatot érzett. Tudta, hogy elvesztette Oliviát, hogy ezt már nem lehet rendbe tenni. Olyan mély letargiába esett, hogy napokon keresztül csak feküdt, és azzal sem törődött, hogy valami vizsgálatokat csinálnak vele.

Néhány nappal később felkereste az embékbeültető cég képviselője. Valami rossz emlékről beszélt, de akkor még nem igazán értette. Később kiderült, hogy egy zaklató emlékét ültették be, ezért őrült meg. Több ember is megkapta, így mindenkiből ingyenesen eltávolították, és egy bírósági ítélet szerint kártérítést is kaptak a hanyagság miatt. Oliver kapta a legtöbbet, mivel rá volt a legnagyobb hatással a donor személyisége.

A kezelések után még több hónap terápia következett. Bár a rossz gondolatok eltűntek, az emlékük megmaradt. Ezek igazi emlékek voltak, nem lehetett csak úgy eltávolítani őket. Jól haladtak, de valószínűleg még évekig járhat a pszichológushoz. Szinte egész felnőtt életében járt valakihez, így ez nem okozott neki különösebb gondot, sőt, újra foglalkozhattak az eredeti problémával is, és az egészet most az emlékbeültető cég fizeti.

A terápia részeként munkahelyet is váltott. Itt ismerkedett meg Eleanorral. A többiek számára láthatatlan volt a lány, de ő rögtön meglátta benne a szépséget. Először csak a szünetekben beszélgettek néha, majd egyre gyakrabban ebédeltek együtt, végül ez vált a megszokottá. Szívesen kezdeményezett volna, de félt. Mi van, ha félreérti, és a lány visszautasítja. Nem akarta kockáztatni ezt a kis kapcsolatot is, így sokáig nem történt semmi sem.

Egészen a mai napig, míg Eleanor azt mondta az ebéd után, hogy egyszer elmehetnének egy másik helyre is, majd pakolás közben megfogta a kezét. Oliver szíve olyan hevesen kezdett el dobogni, hogy attól tartott, a lány is észreveszi. Az érintés lehetett véletlen is. Minden idegszálával arról győzködte magát, hogy szándékos volt, és a lány is érdeklődik iránta.

Még mindig rettegett, hogy mi van, ha félreértette a szándékait. Ha elhamarkodottan cselekszik, elveszíti azt is, amije van. Mi van, ha nem bírja ki a visszautasítást? Mi van, ha újra megőrül, mint Olivia esetében?

Csak bámulta a telefont, és nem mert kockáztatni. A készülék csak feketén bámult rá, már egy ideje vissza sem kapcsolta. Eszébe jutottak a beültetett hamis kapcsolat még agyában bujkáló árnyképei. Ha nem is végződött jól a kis kaland, legalább részben megtapasztalhatta, milyen egy ilyen kötelék. Már nem emlékezett a részletekre, de az a melengető érzés megmaradt a mellkasában. Újra át akarta ezt élni, de ezúttal igazából.

Felkapta a telefont, és azonnal rányomott a videótelefon gombjára. Esélyt sem akart adni, hogy meggondolja magát.

Eleanor szinte azonnal felvette.

– Már nagyon vártam a hívásod – mondta mosolyogva.