(kb. 13 könyvoldal, 20 perc olvasási idő)

Miller szenátor habozás nélkül bólintott, és az olajtársaság már írta is a csekket.

1.

Thomas Miller feldúltan berontott barátja, Oliver kollégiumi szobájába, és lerakott elé egy tabletet, melyen egy cikk volt megnyitva. Oliver nyugodtan először a barátja havas cipőjére, a latyakos padlóra, majd az ajtó felé nézett, végül hangosan megszólalt.

– Ki az? Ja, te vagy az Thomas? Gyere be nyugodtan, de ne felejtsd el megtörölni a lábad, most mostam fel -, majd a kezébe vette a tabletek, és elkezdte olvasni a cikket. – Mit hoztál már megint? Ezúttal kit kellene megmenteni?

– Emlékszel a kis tóra, amiről meséltem? Ahová olyan sokszor kijártunk apámmal horgászni. A Thirty Feet tó. Egy olajmezőt akarnak tőle néhány kilométerre nyitni.

– És? – kérdezte Oliver, miközben ebbe az egy szóba megpróbálta belesűríteni a nem érdekel és mi közöm hozzá véleményét.

Thomas nem vette a lapot.

– Túl közel lenne az olajmező a tóhoz, elszennyezi a vízgyűjtő területét. Ritka vízi madarak is élnek arra. Ha mérgezett a víz, nem lesz hal, és akkor nem lesznek madarak sem. Az egész tó tönkremegy. Tenni kell valamit.
Oliver csak a fejét ingatta. Barátja szinte hetente jelent meg hasonló történetekkel: egy nagyvállalat el akarja pusztítani a környezetet, a korrupt politikusok ezt hagyják, tenni kell valamit.

– És mit akarsz csinálni? – kérdezte, miközben felkészült rá, hogy megint alá kell írnia egy online petíciót, mint általában.

– Még nem tudom, de nem hagyom, hogy elvegyék a gyerekkorom.

2.

Thomas odahúzott egy széket az asztalánál görnyedő Oliver mellé, leült, és várt. Oliver látta barátja vigyorgó képét, de szándékosan húzta az időt, miközben úgy tett, mintha még mindig a jegyzeteit olvasná a másnapi vizsgához. Mikor úgy érezte, elég volt a kínzásból, felállt, kinyújtózott, és kinyitotta az ablakhoz, hogy beengedjen egy kis friss nyáresti levegőt.

– Na, sikerült? – kérdezte, miközben leült az asztala melletti ágyára.

– Mi az, hogy – vigyorgott Thomas, miközben átnyújtotta tabletjét, benne egy cikkel, mely szerint az olajtársaság Kalifornia állammal és a helyi közösséggel egyeztetve bizonytalan ideig elhalasztja az olajmező megnyitását, bár azt továbbra tagadják, hogy a kitermelés környezeti károkat okozott volna.

Oliver átolvasta a cikket, majd elismerően bólogatott.

– Szép. De ezért megérte annyit szervezkedni és tiltakozni, hogy majdnem kibukj a főiskoláról? Pedig a környezetvédelmi szak nem is a legnehezebb – mutatott a függvényanalízis jegyzeteire.

– De még mennyire! – Thomas vigyora még nagyobb lett. – Megkerestek a Demokrata Párt helyi irodájából, hogy nem érdekelne-e egy tanácsadói pozíció az egyik képviselő mellett. Úgy néz ki, felkeltettem valakik érdeklődését.

– Tanácsadó? – csodálkozott Oliver. – Még be sem fejezted az iskolát.

– Csak önkéntes munka lenne. Először csak háttérinfókat kellene összegyűjtenem meg hasonlók. Aztán majd meglátjuk.

– És ez miért jó neked?

Thomas elgondolkozott. Nem tudta, elmondja-e Olivernek a tervét. Végül úgy döntött, miért titkolná?

– Politikus akarok lenni – bökte ki. – Ha jól dolgozok, akár képviselő is lehetek. Képzeld el, mennyi mindent elérhetnék a klímaváltozás elleni küzdelemben. Többet, mint mondjuk egy napelemgyár sales-eseként.

– A politikusok nem jók semmire. Csak hazudnak, korruptak, és elkenik a problémákat. Csak a rövidtávú hasznukat nézik.

– Így van – felelte gondolkozás nélkül Thomas. – Ezért kell valaki, aki TÉNYLEG másként akarja csinálni, és nem csak a kampányban hajtogatja ezt.

3.

Thomas a laptop órájára nézett. Abba se hagyta a gépelést, csak egy gyors pillantásra volt szüksége. Még volt negyedórája hajnali kettőig, mikorra le kell adni a jegyzeteit a képviselő másnapi beszédéhez. Fontos beszéd volt. A Vízvédelmi Törvényről szavaztak az állami törvényhozásban. Ez volt Thomas fő projektje az elmúlt két évben. Már három éve dolgozott Harris képviselőnek. Ez a törvény volt az eddigi legnagyobb, és egyben az első önálló munkája. Lényegében ő írta, és az ő kezén ment keresztül minden információ. Kis túlzással a képviselő csak felállt a képviselőházban, és felolvasta azt, amit ő és csapata elé tettek.

Mióta a törvényen dolgozott, gyakran kijárt a Thirty Feet tóhoz, amit még annak idején sikerült megmentenie. Az akkori sikeréből merített erőt a gyakori éjszakázások alkalmával. Oly távolinak tűnt az a harc. Mintha már nem is ugyanaz az ember lenne, ami valószínűleg igaz is volt. A siker után idealistaként vágott bele a képviselővé válás rögös útjába, de az élet meghazudtolta. A főiskola mellett, és közvetlenül utána három évet dolgozott Foster képviselő mellett. Utólag be kellett vallani magának, nem volt túl hasznos. Sokáig tartott, mire beletanult a fortélyokba, és kiépített magának egy olyan-amilyen kapcsolati hálót. Viszont a képviselő visszavonulása után szinte automatikusan felvették a frissen megválasztott Harris képviselő csapatába, ahol a minimális tapasztalatával is öreg rókának számított a szemérmetlenül fiatal csapatban. Ha nem lenne annyira elkötelezett a körzet, hogy a demokraták akár egy kutyát is sikerrel indíthatnának, Harris sem valószínű, hogy viselhetné a képviselő titulust.

Mióta elkezdett dolgozni a törvényjavaslaton, rengeteg cég és lobbista megkereste, hogy építsen be kiskapukat, amik neki kedveznek. Az észérvektől a nem is olyan burkolt megvesztegetésig terjedt a meggyőzési kísérletük. Thomas mindenkit finoman elhajtott, de folyamatosan azon aggódott, hogy a képviselő, illetve a többi embere nem lesz ennyire finnyás. Közeledett az épp aktuális választás, és kellettek a források. Eddig szerencsére minden próbálkozást leszerelt. Minden ilyen alkalmat a rendszerrel szembeni apró győzelemként könyvelt el.
A környezetvédelem mellett felvette céljai közé a kampánytámogatások megszüntetését, mely számára egyenlő volt a nyílt korrupcióval. Egyenlőre azonban, míg csak egy egyszerű tanácsadó, be kellett érnie az apró sikerekkel.
Erica, Harris sajtófőnöke kopogott az iroda nyitott ajtaján. Thomas csak azután nézett fel, mikor befejezte az aktuális gondolatmenetét. A kis irodában szétterjedő parfüm alapján ránézés nélkül is meg tudta állapítani, ki keresi.

– Igen? – nézett fel, miközben igyekezett leplezni, hogy nem örül a zavarásnak. Önkéntelenül is az órára nézett, amit a lány észrevehetett.

– Baj van, az várhat – mondta, és becsukta maga mögött az ajtót.
Olyan rémülten nézett, hogy Thomasnak eszébe sem jutott kérdőre vonni, hogy mi alapján dönti el ő, hogy mi várhat és mi nem?

Erica nem szólt semmit, csak elővette a telefonját, megnyitott rajta valamit, és átnyújtotta. Egy kép volt az, amin Harris képviselő egy nővel volt félreérthetetlen helyzetben, ráadásul a nő biztosan nem a felesége volt. Thomas próbálta kitalálni, hogy ki lehet, de a kép hátulról mutatta, így nem látszott az arca, és más felismerhető jelet sem vett észre. Egy átlagos szőke csinibaba volt.

Thomas tökéletesen megértette, miért rémült meg Erica. A képviselő már-már túlzásba vitte a keresztény, családcentrikus karaktert, szinte mindenhol hangoztatta a család szentségét. Ha ez az eset nyilvánosságra kerül, vége a karrierjének. Nem csak a következő választást nem nyeri meg, de valószínűleg le is kell majd mondania.

Az meg nem lehet véletlen, hogy egy ilyen fontos szavazás előtt kerül elő a kép.

– Azt tudjuk ki a csaj? – kérdezte, miközben tovább nézte a képet.

– Olivia – válaszolta Erika.

– A gyakornok? Micsoda klisé – nevetett fel Thomas. – Ki küldte a képet?

– Egy apró, nevenincs blog azzal a kérdéssel, hogy akarjuk-e kommentálni. Egy srác oknyomozó újságírót akar játszani. Azt állítja, ő fotózott.

– És mit akarhat? Nem lehet véletlen az időzítés.

– Nem is – válaszolta Erica olyan tekintettel, mint aki egy nyomozós sorozatban épp a gyilkost akarja felfedni. – Azért is csak most mutattam meg a képet, hogy ezt ki tudjam deríteni. Gray képviselő emberei súgták meg a bloggernek, hogy mikor hova menjen.

– Így akar keresztbe tenni a Vízvédelmi Törvénynek – vonta le a következtetést Thomas. – Az olajvállalatok nagy összegben támogatják a kampányát. Ha a törvény miatt csökken a profitjuk, a támogatásra is kevesebb jut. Gray tudja, hogy meg van a többség a törvény elfogadásához, ezért piszkosabb eszközökhöz nyúlt.

Thomas egy kicsit előredőlt a székében, és összeérintette az ujjait. Mindig ezt csinálta, mikor nagyon gondolkozott.

– Csak az a kérdés – folytatta -, hogy a képviselő honnan tudott Oliviáról, mikor még mi sem voltunk képben?

– Ezt még nem sikerült kiderítenem, de ki fogom – válaszolta Erica. – Most inkább az a kérdés, mit csinálunk a bloggerrel? Holnap akarja nyilvánosságra hozni a sztorit.
Thomas az órájára nézett. Még nem volt hajnali kettő.

– Még nincs olyan késő – válaszolta egy kis gondolkozás után. – Beszéljünk Harris képviselővel, utána a pártközponttal is.

*

Harris először mindent tagadott, majd a kép megmutatása után kifogásokat keresett, végül, mikor Thomas közölte, hogy beszélnek a párttal is, mindent beismert. Próbálta mentegetni magát, és csak megtévelyedésnek nevezte az egészet, de a keresztkérdések hatására hamar megtört, és kiderült, hogy az évek során több viszonya is volt. Thomas eddig sem kedvelte a fickót, de ezután komolyan elgondolkozott rajta, hogy otthagyja, még ha ezzel a saját karrierjének is véget vethet. Végül visszaemlékezett a kis tóra, és erőt vett magán. Ha most nem oldja meg a helyzetet, a törvényt elássák, és Gray képviselő biztosan benyújt egy ellentétes törvényt, és a végén mindenhol olajkutak lepik el az államot.

Már hajnali három is elmúlt, mire megérkeztek a pártközpont irodájába. Addigra mindenki összegyűlt, aki számított egy ilyen súlyú ügynél. A vezetőség kérésére Harris nem volt ott. A képviselő ezt rezignáltan tudomásul vette, látszott rajta, hogy megértette, ezzel vége a karrierjének. Így csak Thomas és Erica voltak jelen a képviselő oldaláról. A többiek nem tűntek meglepettnek a hír hallatán. Thomas nem mert rákérdezni, hogy azért, mert már számítottak egy ilyen hírre, vagy tudtak a szeretőkről? Szerintük a bloggert kell félreállítani, hogy ne akadályozza meg a törvény elfogadását. Azt javasolták, hogy kampánypénzből fizessék le. Egy senki volt, nem fog visszautasítani egy megfelelően zsíros ajánlatot. Ha a törvényt holnap elfogadják, már mindegy, hogy holnapután valaki más előáll-e az üggyel. A megoldás nagyon nem tetszett Thomasnak. Ez többszörösen is illegális volt, és az volt a legrosszabb, hogy Thomasra testálták a jóváhagyást.

– Nézze – fordult Thomashoz az egyik pártvezető -, én nem látok más megoldást. Ha azok a képek kikerülnek, holnap nem lesz szavazás. A törvényt támogató képviselők kihátrálnak, nem akarják majd, hogy bármilyen közük is legyen egy ilyen botrányhoz. – Kortyolt egyet a kávéjából, ránézett Ericára, mintha azt akarná eldönteni, hogy folytassa-e előtte. – Szerintem két út áll Ön előtt. Vagy meglépjük, és holnap elfogadják a törvényt, vagy akkora botrány lesz, ami mindenkit, aki a képviselő közelében volt, magával sodorhat. Harrisnek így is úgy is vége. Ne dobja el a karrierjét. Végülis, valakinek a helyére kell ülnie, Miller képviselő – az utolsó mondatnál úgy emelte fel a kávésbögréjét, mintha tósztot mondana.

Így Thomas hat év politikusi karrier után először eljutott arra a pontra, amit mindig is el akart kerülni: erkölcstelen vagy illegális dolgot kell tennie, hogy elérje célját. A másik alternatíva a bukás. Már korábban is többször megkörnyékezték, de őket sikeresen elhajtotta. Csak pénz kínáltak valamilyen előnyért cserébe, de neki a pénz nem kellett. Nem keresett túl jól, de nem is vágyott gazdagságra. Egyszer kellett félrenéznie, de ehhez képest az semmi volt. Még Foster idejében már csak egy szavazatot kellett volna bebiztosítani egy fontos törvényhez, de az egyik saját párttársuk nem akart kötélnek állni. Elvből ellenezte a dolgot. Végül mégis igennel szavazott. Mikor Thomas rákérdezett, hogy sikerült meggyőzni, Foster kabinetfőnöke csak annyit mondott, jobb, ha nem tudja. Akkor inkább annyiban is hagyta a dolgot. Erre most választhat: vagy részt vesz egy illegális tevékenységben, és akkor átmehet ez a környezet számára fontos törvény, és később képviselőként rengeteg dolgot elérhet, akár azt a rendszert is megváltoztathatja, ami ilyen döntésekre kényszeríti. Vagy tartja magát az elveihez, ebben az esetben a törvényt és karrierjét is temetheti. A rendszer pedig változatlanul élne tovább. Alapvetően a környezetvédelem miatt akart politikus lenni, melyhez később hozzákapcsolódott a a politikai légkör elleni küzdelem. Most ez utóbbi sérülhet az előbbi javára. Nem gondolta, hogy majd választania kell a kettő közül. Újra felidézte a kis tavacska képét, ahogy apjával horgásztak, majd elképzelte, milyen lenne, ha mindenhol olajkutak szegélyeznék a partot. Végül döntésre jutott, és csak bólintott egyet.

4.

Erica oda akart bújni Thomashoz, de megint nem volt az ágyban. Lassan öt éve voltak együtt, így bár ezt nem szerette, de megszokta. Felkelt, felvette a hálóköntösét, és lement a konyhába, ahol a férje ilyenkor hajnalban dolgozni szokott.

– Mi bánt annyira, hogy megint nem tudsz aludni? – kérdezte, és elkezdett készíteni magának egy kávét. Koffeinmenteset, mert még szoptatott. Csak megszokásból, és az íze miatt itta.

– Még tegnap este találtam néhány furcsa számlát – felelte Thomas. – Félre akartam tenni, de nem bírtam aludni.

– Nem a könyvelők dolga a számlákkal foglalkozni? – kérdezte Erica, és a férfi vállára tette bal kezét, miközben a jobban a már kész bögre kávét szorongatta. Belekortyolt, és jól eső érzéssel töltötte el a forró ital a kissé hűvös októberi éjszakán.

– Egyenlőre ezt a két furcsa tételt találtam. Nem emlékszem, hogy lett volna fúvós zenekar augusztusban a Napa-völgyben – mutatott rá egy számlára a laptopján, – és csak egy buszra emlékszem, mikor Orange megyében jártunk, nem tízre – nyitott meg egy másik számlán, ami tíz busz bérléséről szólt egy hónappal korábban.

– Kérdezd meg Larry-t, ő a kampányfőnököd. – vont vállat Erica. – Biztos meg tudja magyarázni – közelebb hajolt, átölelte Thomast, és megpuszilta az arcát. – Ez már országos szenátori kampány. Jóval nagyobb, mint az eddigi képviselői kampányaid, nem láthatsz át minden részletet.

*

Thomas Larry íróasztalánál ült, és várt. Elég időt akart adni a férfinak, hogy gondosan áttanulmányozza a megmutatott számlákat. Be is hívathatta volna a saját irodájába, de azt nem szerette. Ha neki volt kérdése, ő ment el az illetőhöz.

– Erre kapásból tudok válaszolni – mutatott Larry a szimfonikus zenekar számlájára. – Ha emlékszel, eredetileg szabadtéren lett volna a rendezvény, de a rossz idő miatt be kellett mennünk a szálloda konferencia termébe. Ott nem fért volna el a zenekar, de már ki kellett őket fizetni.

Mint aki jól végezte dolgát, visszaadta Thomasnak a tabletjét, amin az megmutatta a számlákat.

– A többinek utánanézzek? – kérdezte, és már fordult is vissza a saját laptopjához.

– Ha megtennéd? – válaszolta Thomas olyan hangsúllyal, hogy egyértelműen nem kérésnek szánta. – Átküldöm e-mail-en a számlákat.

*

Thomas az íróasztalánál ült, és a Larry által átküldött anyagot tanulmányozta. Alig néhány órára volt szüksége a kampányfőnökének, hogy utána nézzen a kérdéses számláknak. Mindegyik tételt részletesen és logikusan megmagyarázta. Például volt egy számla egy olyan tanácsadótól, akiről Thomas még csak nem is hallott. A magyarázat szerint Washingtonban kutatja fel a támogatókat. Larry még egy kimutatást is csatolt arról, hogy kitől mennyi pénzt szerzett a nő. Minden szépnek és jónak tűnt, azt leszámítva, hogy Thomas tudta az egyik támogatóról, hogy rettentően hímsoviniszta, és egy nőnek akkor sem adna pénzt, ha a saját édesanyja kórházi kezelésére kérné. Ez még lehetett apró hiba. Egy szenátori kampány rengeteg pénzbe került, így sokan hajtották a kampánytámogatásokat. Lehet, hogy véletlenül más tételét írták a tanácsadóhoz. Biztos nem személyesen Larry állította össze a jelentés minden részét.

Ami viszont igazán gyanús lett Thomasnak, az nem olyasmi volt, ami a szerepelt a jelentésben, hanem ami kimaradt: Larry nem kérdezte meg, ő eredetileg miért nézte át a számlákat. Pedig szokatlan, ha egy szenátorjelölt ilyen mélyen beleássa magát a dolgokba. Gondolt egyet, felállt, és elindult a mosdó irányába. Útközben elhaladt az egyik rendezvényszervező mellett, aki a napa-völgyi kampánykörutat is szervezte, és mintha csak eszébe jutott volna valami, megállt nála.

– Hé Henry – kezdte. – Mi is annak a zenekarnak a neve, akik felléptek volna a Napa-völgyben? Lassan itt van Erica születésnapja, és szeretném meglepni valamivel.

– Milyen zenekar? – csodálkozott Henry. – A völgyben egy DJ volt.

– Bocs, már keverem a helyszíneket – nevetett Thomas. – Mindegy, amúgy is túlzás lett volna.

*

Erica megint a konyhaasztalnál találta férjét. Látta, hogy a mellette lévő kávésbögre már rég kihűlt, így a sajátja mellett egy új adagot is lefőzött Thomasnak. Az egész művelet alatt olyan halkan mozgott, mintha ott sem lett volna. Csupán a kávégép zakatolása törte meg a hajnali csendet.

– Még mindig a számla ügyek zavarnak? – kérdezte, miközben kicserélte a kihűlt kávét a frissre.

– Nyomozgattam még egy kicsit – válaszolta Thomas, aki csak ekkor nézett fel először a laptopjáról. Megfogta a bögrét, és egy jóízűt kortyolt a kávéba. Közben olyan hálásan nézett Ericára, mint egy kiskutya, aki jutalomfalatot kapott.

– Összesen majdnem tizenötezer tűnt el – folytatta a kávé után. – És ez csak az, amit eddig találtam.

– És mit fogsz tenni? Feljelented őket? – kérdezte Erica, miközben féloldalasan ráült az asztalra, és kortyolgatta a kávéját.

– Azt kellene – válaszolta Thomas. – De hogy nézne ki, ha a közélet megtisztításával kampányoló jelöltről kiderül, hogy a saját udvarát sem tudja tisztán tartani? Larryt sem válthatom le indoklás nélkül két héttel a választások előtt.

– Akkor ennyi? – kérdezte Erica.

Thomas a szája elé tette az ökölbeszorított kezét, ami nála az örlődés jele volt.

– Akkor ennyi – ismételte meg Erica szavait pár perc gondolkozás után. – Túl szoros a kampány egy ilyen botrányhoz – felelt, és végigsimította Erica karját. – Még egy kompromisszum, hogy feljebb jussak – folytatta. – Ki tudja, mi marad, mire elkezdhetek igazi eredményeket is felmutatni?

5.

Miller szenátor partyjai híresek voltak Washingtonban. Mindenki, aki számított ott volt. Enyhe tavaszi este volt, így a kertben felállított hatalmas sátorban tartották a fogadást, ahol lampionok szolgáltatták a világítást. Erica gondoskodott róla, hogy minden flottul menjen. Ha épp nem a többi politikus feleséggel csevegett, a húsz fős személyzetet irányította. Thomas egyik csoportról a másikra ment, mindenkivel beszélt pár jó szót. Szervezte a törvény-börzét, ahogy ő nevezte, mikor az egyik politikus megegyezett egy másikkal, hogy támogatja a másik számára fontos, de számára érdektelen törvényjavaslatot, ha a másik fél is támogatja az ő törvényét. Sokan csak emiatt jártak az ehhez hasonló fogadásokra. Thomas ezt élvezte a legjobban a szenátorságban, és jó is volt benne. Volt, hogy valaki megkereste egy látszólag reménytelen törvényjavaslattal, és addig-addig kavarta, hogy ki kinek tegyen szívességet, hogy a végén átment az a törvény. Persze az ilyen szívességeknek ő is megkérte az árát. Általában szívesség vagy kampánytámogatás formájában. Számára a kapcsolati háló építése volt a lényeg. Nem akart elnök lenni vagy más magas pozíciót betölteni. A szenátori státus elég volt neki. Inkább amolyan szürke eminenciásnak képzelte magát, aki a háttérből irányítja a szálakat.

Épp legfiatalabb fiával beszélgetett, akit nemrég léptettek elő hadnaggyá, és a Pentagonban dolgozott, mikor meglátta Hill szenátort a sátorban, és finoman egy csendesebb helyre hívta.

– Hallom, támogatókat keresel a Gyermekvédelmi Törvényedhez – kezdte minden kertelés nélkül.

Hill szenátor úgy nézett Thomasra, mint aki a gondolatait akarja kifürkészni.

– Jól hallottad, Thomas – mondta. – Magad miatt kérdezed, vagy másnak sáfárkodsz?

– Úgy tudom, nem sérti egy érdekeltségedet sem a Tóvédelmi Törvénytervezetem, mégsem támogatod.

– Túl sokba kerül. Nem a szövetségi kormány dolga lenne megtisztítani az érintett tavak környezetét. Ez állami feladat.

– De sok állam nem tesz semmit sem. Vagy mert a helyi politikusokat nem érdekli, vagy mert nincs rá pénzük – kezdett bele az érvelésbe Thomas. Szerette volna a legnagyobb sikerét, a kaliforniai Vízvédelmi Törvényt országos szintre emelni. Ha már a politikusként eltöltött évtizedek alatt egyre-másra feladta az elveit, és kompromisszumot kompromisszumra halmozott, szerette volna legalább ezt a kis részét megvalósítani a kezdeti vágyainak. Azt nem tagadta, hogy élvezte a politikusi pályát, és az ezzel járó vagyont és elismerést, de úgy érezte, az évek során túl sokat kellett feladnia.

– Ismerem az érveid – fojtotta bele a szót Hill. – Eddig sem tudtál meggyőzni, ezután sem tudsz.

– Akkor térjünk a lényegre – válaszolta Thomas, és belehelyezkedett a kedvenc törvény-kufár szerepébe. – Ha jól számoltam, még négy szavazatod hiányzik a Gyermekvédelmi Törvényhez. Ha támogatod a törvényem, szállítok neked ötöt.

Hill elgondolkozott pár másodpercig, és igen gyanánt a kezét nyújtotta.

*

Thomas rendkívül elégedett volt az estével. Sikerült megszerezni a szükséges szavazatokat a Tóvédelmi Törvényhez. Pár hét, és hivatalosan is benyújtja a törvényt, és ha minden rendben megy, gyorsan el is fogadják. A képviselőház, akiknek szintén el kellett fogadniuk a törvényt már gyerekjáték lesz. Ott már kezdetektől meg volt a kényelmes többsége.

Befeküdt Erica mellé az ágyba, aki már félig aludt, de a mocorgásra felébredt, és odabújt hozzá.

– Jó kis este volt – mondta alig hallhatóan motyogva. – Hulla vagyok, de megérte.

– Igen, meg – nyomott egy puszit a felesége homlokára, majd elhelyezkedett az elalváshoz. Úgy érezte, ezzel a törvénnyel mindent elért, amit elérhetett a kezdeti célokból. Sok mindent fel kellett adnia a kezdeti elveiből, miközben rájött, hogy jobb, ha nem úszik az árral szemben, hanem a sodrást próbálja meg irányítani. És abban jó volt, nagyon jó.

6.

Thomas megint Larry irodájában ült, ahogy az elmúlt hetekben sokadjára. A kabinetfőnöke, aki szokás szerint a kampányt is irányította az aktuális felméréseket tanulmányozta. Egyik kezében a múlt havi, míg a másikban az aktuális eredmények voltak megnyitva egy-egy tableten. Összehasonlította őket, és ahogy haladt előre, egyre elkeseredettebb arcot vágott.- Ilyen rossz a helyzet? – kérdezte Thomas, miközben idegességében az ősz szakállát piszkálta.

– Lehetne jobb is – válaszolta Larry, miközben csalódottan az asztalra dobta a tableteket. – A szemét Phillips nagyon jön fel. Fiatal, energikus, sokan szeretik. Ha így folytatja, megelőz.

– Mit csináljunk? – kérdezte Thomas. Majdnem negyven éve volt politikus, de sosem forgott ekkora veszélyben egy választás.

– Pénz kell, hogy még többet tudjunk reklámozni. Nagyon sok pénz.

– És honnét? Már minden lehetőségünket kimerítettük.

– Új támogatókat kell bevonni – mondta Larry, majd közelebb hajolt Thomashoz -, de ez nem biztos, hogy tetszeni fog.

Thomas a felmérésre mutatott.

– Most már bármi jöhet.

*

Thomas csak ült és hallgatta az olajtársaság képviselőit. A kölcsönös együttműködés előnyeiről, és a demokráciába vetett hitről hadováltak valamit, de Thomas pontosan tudta, hogy csak egy sima üzletet ajánlanak: ő megígéri, hogy megválasztása esetén elintézi, a Thirty Feet tavat vonják ki a Tóvédelmi Törvény hatálya alól, ők meg adnak egy rakás pénzt, hogy elősegítsék a győzelmét. Mindenki nyer, ahogy azt többször is hangoztatták. Kivéve a tavat.

Thomasnak átfutott a fején a majd’ negyven évnyi karrierje, ami pont ennek a tónak a megmentésével kezdődött. Eszébe jutott a sok kompromisszum, amivel eljutott idáig. Most egy újabbat kénytelen kötni, hogy folytathassa. Nem akarta feladni. Bár meg volt mindene, és annyi megtakarítása volt, hogy élete végéig kényelmesen elélhet, de túlságosan is élvezte a játékot. Nem akarta, hogy valami kis tejfölösszájú idealista influenszer vessen véget az egésznek, aki épp csak kimászott az internetből a való világba.

Az olajtársaság embere befejezte a hosszú semmitmondó beszédét, és feltette a végső kérdést.

– Megegyeztünk?

Thomas habozás nélkül bólintott, és az olajtársaság már írta is a csekket.