(kb. 6 könyvoldal, 10 perc olvasási idő)

Pipódi Lajos maga volt az átlagember. Ha a statisztikai hivatal modellt keresett volna az átlag magyarról, jó eséllyel indulhatott volna a pályázaton. Átlagos élete volt, átlagos feleséggel, átlagos gyerekekkel. Ez a kis történet egy átlagos estéjéről szól, amikor egy fárasztó munkanap után csak le akart ülni egy jó meccs elé a kedvenc sörével, de ez sem jött össze.

*

Azon a bizonyos estén hat körül ért haza, ahogy mindig is szokott. Ötkor végzett az izgalmasnak nem nevezhető, de biztos megélhetést nyújtó irodai munkájával. Egy órán keresztül zötykölődött a tömegközlekedésen. Villamos, metró, majd busz. Minden hétköznap este. Nem nagyon zavarta, hogy napi két órát kell munkába utaznia. Megszokta. Általában a telefonját nyomkodta, mint mindenki más. Híreket olvasott, játszott, vagy csak a Facebook-on bámulta, hogy milyen vidáman élnek – vagy inkább tettetik a vidámságot – az ismerősei.

Talán ez az este mégis kicsit különleges volt. Nem olyan fajta különlegesség, hogy most kéri meg a barátnője kezét – ezen már túlesett 15 évvel ezelőtt – vagy hogy egy rendkívül fontos üzleti vacsorára készül – ilyen nem is volt soha. A különleges alkalom oka nem volt más, mint hogy első alkalommal azóta, hogy megszülettek a gyerekei, kényelmesen, a saját tempójában, a korának megfelelő mennyiségű pisiszünetet beiktatva, végignézhet egy focimeccset. Konkrétabban egy angol bajnokit. Mindezt az új, az élő adás megállításának lehetőségét is tartalmazó TV előfizetésnek köszönhette, amit a múlt héten kötöttek egy kellemetlen incidens után. Az eset magába foglalta a pisilést, egy új doboz sör elővételét a hűtőből és mindeközben két gyors gól rúgását, melyekről csak a kommentátor kiabálásáról értesült

Ez volt Pipódi Lajos hetének – mit hetének, hónapjának – a fénypontja. Nem csoda hát, hogy csak három dolog lebegett a szeme előtt: a kényelmes kanapé, a nagy TV és a hideg sör. Benyitott, köszönt a feleségének, aki a konyhában robotolt – ő azt állította, hogy örömmel csinálja a családért -, köszönt volna a fiának, de már megint fejhallgatóval játszott valami kaszabolós vagy lövöldözős játékot a haverjaival, és köszönt volna a lányának, de ő még mindig valamelyik különóráján volt.

Még fél óra volt a meccs kezdetéig. Már javában zajlott a felvezető műsor, de az nem nagyon érdekelte. Úgy gondolta, ez tökéletes alkalom arra, hogy jól begyakorolja az élő adás megállítását, oda-vissza tekerését és újra elindítását.

Jól elszórakozott. Lejátszott egy régi meccset a készüléken és élvezte milyen viccesen néz ki, mikor a visszatekerés hatására a labda kijön a kapuból és visszamegy a csatár lábhoz. Már csak pár perc volt a meccs indításáig, így gyorsan visszaváltott az élő adásra. Felbontotta a sörét – ezt a kezdésig szokta halogatni, hogy minél szebb legyen a habja – majd épp a szájához emelte volna, hogy végig csússzon a torkán az első hűvös korty, mikor meghallotta a felesége hangját a konyhából:

– Drágám, hoznál a boltból egy tejet és egy pudingot? Úgy ennék valami édeset.

– De most kezdődik a meccs. Pont most nyitottam ki a sört – válaszolt, miközben letette a poharat az asztalra és elkezdett készülődni. Pontosan tudta, hogy úgyis beadja majd a derekát, de a kis ellenkezés kellett a büszkeségének.

– A sör megvár, a meccset meg le tudod állítani. Nem ezért kellett neked az a flancos előfizetés? Csak tíz perc az egész – válaszolt a felesége, aki szintén tudta, hogy úgyis lemegy majd a boltba, de a kötelező táncot el kellett járniuk minden alkalommal.

– Méghogy megvár a sör. Persze, csak már ihatatlan lesz. Amilyen mázlim van, rúgnak még vagy két gólt is és meglátom a visszajátszást valamelyik kirakatban. Csak tíz perc az egész? Csak a Fekete Lyukon (két hosszú zebra többsávos utak kereszteződésénél) átkelni tart tíz percig – morgolódott magában, de kimondani már csak a következőket tudta:

– Elindultam drágám. Időben hívj, ha kell még valami.

*

Gyalog indult lefelé a lépcsőházban. Lefelé szeretett sétálni. Legalább ennyi mozgás kell – mondta magában, mikor egy lakó éppen a lift hívógombját nyomogatva nézett utána. A harmadik emelet még nem volt olyan magasan, hogy hosszan tartson lefelé az út, a liftre pedig rendszeresen sokat kellett várni. Így megszokta, hogy lefelé mindig gyalog megy. Mostanában már meg se nézte, hogy szabad-e a lift.

Ahogy lefelé sétált, időnként meg-meg rezzent a telefonja. Remélte, hogy a felesége írja be a frissen eszébe jutott tételeket a közös bevásárló listájukba, és nem a haverjai üzengetnek, hogy látta-e a nagy gólt. Ha már tud a gólokról, mi értelme van a megállított meccset végignézni? Félt megnyitni a telefonját, pedig legkésőbb a boltban muszáj lesz neki.

Kint már szemerkélt az eső. Mikor hazafelé jött a munkából még szép idő volt, így eszébe se jutott, hogy esernyőt is magával kellene hoznia. Semmi kedve nem volt visszafordulni az ernyőért, úgyhogy csak a kabátja kapucniját húzta a fejére. Nem volt messze a bolt, igazából csak az út túloldalára kellett átmennie. Csak hát közben ott tátongott a Fekete Lyuk.

A Fekete Lyuk onnan kapta a nevét, hogy nagyon sokáig tartott a gyalogosoknak átvergődnie rajta. Mintha a közepén lévő fekete lyuk gravitációs hatása miatt lassabban telt volna az idő. Legalábbis ő így próbálta magyarázni, hogy miért érzi óráknak, mire sikerül két zebrán keresztül átkelni az út túloldalára. A fekete lyuk elméletét pedig a Csillagok között című filmből vette, amit még a fiával nézett meg a moziban. Ő nagyon oda volt a sci-fi dolgokért.

A kereszteződésbe érve megnyomta a gyalogosok lámpáján a gombot, bár a visszajelző lámpa szerint már más is megnyomta. Ez egy automatikus mozdulat volt. Igazából nem is nézte, világít-e a kis lámpácska. Észrevette, hogy az utána érkező emberek is ugyanezt csinálták. Fásultan, automatikusan cselekedtek, talán ők is szerettek volna valahogy haza kecmeregni egy fárasztó nap után.

Este héthez képest jelentős tömeg gyűlt össze a zebra mindkét oldalán, mikor végre az óráknak tűnő várakozás után zöldre váltott a lámpa. A két szemben álló tömeg megindult egymás felé, majd helyet cserélve mindenki folytatta a maga útját. Pipódi Lajos csak néhány métert tudott megtenni, majd egy újabb zebránál kellett megállnia. Mindkét úton át kellett kelnie a boltig. Majd visszafelé még egyszer. Megint automatikus gombnyomás, megint óráknak tűnő várakozás, majd megint a szembejövő tömeg kerülgetése következett. Végül át jutott a Fekete Lyukon. Már csak pár tíz métert kellett megtennie, és bejutott a boltba.

Ahogy belépett, eszébe jutott a telefonja. Sajnos már nem tudta halogatni a dolgot. Mély levegőt vett és feloldotta képernyőzárat. Szerencsére egy üzenete sem érkezett, csak a beváráslólista frissülésének az értesítései. Átfutotta a listát. Ahhoz képest, hogy csak egy tejért és egy pudinporért indult, nagybevásárlás lett a vége. Vett még egy mély levegőt, majd elindult egy bevásárlókocsiért.

– Nagyobb szatyrot kellett volna hoznom – gondolta magában kissé bosszankodva.

Betolta a kocsit a bejáraton és megállt a szokott helyén, a bejárat mellett egy kis beugróban. Igyekezett háttal állni a közelben lévő műszaki osztálynak, ahol a kiállított TV-ken természetesen a meccs ment. Vásárláskor mindig sorban haladt. Tudta, mi merre van, hogyan a legcélszerűbb végigjárnia a boltot. Már ismerte a helyet, és szerencsére nem túl sűrűn szokták átrendezni. Szinte az összes osztályt érintenie kell: WC papír, tisztító szerek, fogkrém, üdítők, fűszerek, pudingok, tejek. Azért beiktatott egy kitérőt a sörök és a csokik felé is. Ez lesz az ő fizetsége a fáradozásért.

Szépen sorban bejárta az egyes osztályokat, közben a bevásárlólistán kipipálta a megvett tételeket. Látta, hogy a felesége is épp online. Remélte, csak nyitva hagyta a telefonján az applikációt, és nem egy újabb tételen gondolkozik, ami felborítja a jól felépített útvonalát. Már az utolsó állomás, a tejek felé indult volna, mikor megint megrezdült a telefon. Természetesen a felesége volt, de legalább nem a focimeccsről jött hír. Valóban egy újabb tétel került a listába, de szerencsére nem kellett újra bejárnia az egész áruházat, csupán két sort kellett visszamennie két kiló lisztért.

Már csak egy tétel volt hátra, a tej. Valamelyest megkönnyebbülve, de kicsit még mindig szorongva tolta a kocsiját a tejes hűtők felé. Azon gondolkozott, felhívja-e a feleségét a lista végeztével, kell-e még valami? Ha azt mondja kell, akkor megint járhatja be az egész áruházat. Ha pedig nem hívja fel, akkor később lehet, hogy újra le kell jönnie. Végül úgy döntött, hogy nem hívja fel. Ha mégis eszébe jut valami, akkor jogosan mondhatja, hogy volt ideje átgondolni mire van szükség. El is rakta a telefonját. Most már rezeghet, amennyit akar, nem fogja megnézni.

Végignézte a pénztárakat. Rutinosan beállt az áruház azon pontjára, ahonnan az összeset meg lehetett figyelni: hol-mekkora sor áll, ügyes vagy tapasztalatlan, esetleg sokat beszélgető pénztáros van-e. Végül egy hosszabb sort választott, mert bár sokan voltak, mindenki csak kevés tételt vett, a pénztáros pedig gyorsnak tűnt. Igaza is lett. Hamar elfogytak az emberek és egy szempillantás alatt a kasszához ért. Elégedettséggel töltötte el, hogy jól választott sort. Talán egy kis büszkeséget is érzett.

A pénztáros pillanatok alatt végzett a termékeivel. Lajos alig tudta bepakolni a dolgokat a szatyrokba. Végül nem kellett még egyet vennie, mert mint kiderült, abba, amit hozott, bele volt gyűrve egy másik is. Bankkártyával fizetett, mint mindig, majd visszatolta a kocsit a helyére. Annyira elégedett volt a tempójával és azzal, hogy jó sort választott, hogy még egy, csak úgy az út közepén hagyott kocsit is visszatolt.

Ez az érzés a Fekete Lyuk közepéig kitartott. Aztán győzött a szemerkélőből kiadóssá változó eső. Végül, mire átkecmergett a kereszteződés túloldalára, újra olyan szánalmasan érezte magát, mint mikor elindult. A lépcsőházba is alig tudott bejutni. Nem akarta lerakni a sárba a szatyrokat, de leterhelt kézzel nehéz volt beütni a kódot az ajtónyitóba. Végül egy éppen induló lakó mentette meg, aki nyitva tartotta neki az ajtót, míg nagy nehezen bevergődte magát a málháival. Ez a segítség duplán jól jött, mivel így a lift is a földszinten volt, nem kellett rá várnia.

Felfelé megnézte a telefonján az időt. Pontosan 25 perc alatt járta meg a boltot oda-vissza. Nem rossz, – gondolta – bár, elment majdnem a teljes félidő. Igazából ez már nem is idegesítette, örült, hogy végre hazaér. Végül, mire benyitott, már egész jó kedve volt. A finom illatok, amik a konyhából jöttek még egy jókora lapáttal rá is tettek. Bement a konyhába, megcsókolta a feleségét, majd gyorsan kipakolta a dolgokat.

Visszament a nappaliba a TV elé és leült, hogy végre elindítsa a meccset. A kezdőrúgás közben nyúlt volna a sörérét, de csak egy üres poharat talált, mellette egy bontatlan, jéghideg doboz sört. Biztos a felesége cserélte ki az itt maradt, állott sört egy újra, pár perccel korábban.

Felállt, meg se állította a meccset. Bement a konyhába, megcsókolta a feleségét és megköszönte neki. Közben hallotta, hogy a kommentátor átszellemülten üvölt. Villámgyors gólt rúgtak, de ez most nem érdekelte.